Lassan el merem hagyni a lakást, a második hétre már találkozókat szervezek – üdv ismét a társadalomban. :)

A fejbőröm szépen gyógyul, a donor területen már alig lehet kiszúrni bármit, a beültetett részen pedig távolról már csak annyi látszik, hogy kicsit sötétebb, pirosabb az a terület. Kicsit azért aggódom, mert a második hét péntekén hivatalos összejövetelre várnak, szóval addigra valahogy jó volna „láthatatlanná” tenni a beavatkozás nyomait – amire az elmondások alapján van is esély. Van némi dilemma azzal, hogy a donor területet már lehet finoman dörzsölni, elősegítendő hogy lejöjjenek róla a pörkök, de a beültetett részhez ugye még hozzáérni sem célszerű, szóval ott marad a csendes várakozás, hogy maguktól essenek le. Mostantól már lehet sima vízzel leöblíteni a fejbőrt időnként, szóval az még remélhetőleg segít.

(fent: egy héttel a műtét után)

A viszketés amúgy továbbra is maradt, de igazából már kezdem megszokni. Inkább az alvással harcolok még mindig – rá kellett jönnöm, hogy "oldalán alvó típus" vagyok. Háton valahogy nem pihenek annyira jól, éjszaka többször felkelek, reggel korán ébren vagyok. Emiatt – és az egy hetes szobafogságtól – kicsit kótyagos vagyok napközben, de igazából úgy kell felfogni, mint egy „itthoni nyaralást”.

(fent: egy héttel a műtét után)

Az első hetes kontroll amúgy megvolt, nem hosszabb, mint 15 perc: gyors szemrevételezés, fotózás, szerencsére szépen gyógyulok, úgyhogy  néhány dolgot átbeszéltünk és kész is. Azért a megerősítés nagyon jól jött egy heti bizonytalanság után, hogy tényleg jól csináltam-e mindent és nincs semmi komplikáció. Nincs más tehát, mint továbbra is vigyázni a hagymákra és csendben gyógyulni.