Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A műtét utáni második nap este

Haladok csendesen a gyógyulás türelmes, lassú útján. 2 óránként locsolgatom az „ültetvényt”, szedem az antibiotikumot és esténként azért kicsit még mindig harcolok a biztonságos alvással. Fájdalom nincs, a viszketés cserébe kezd megjönni.

(fent: a műtét utáni első nap estéjén)

Emellett az ígért duzzanat – ami szintén teljesen fájdalom mentes – elkezdett előírás szerint vándorolni a fejemen: előbb a homlokam simult ki, majd tett egy kerülőt az állkapcsom oldala és a füleim tájékára, végül az orrom tövénél, a szemeim között jelent meg. Voltaképpen egész szórakoztató figyelni ezt a folyamatos metamorfózisát az arcomnak. Láthatom magamat hogy milyen lennék szélesebb állal, ránc nélküli homlokkal és félig átváltozva farkasemberré. :)

(fent mindkét fotó: a műtét utni második nap este. Látható, hogy a bőrpír kezd elmúlni, már csak az apró piros pöttyök vannak mindkét területen.)

0 Tovább

Első nap este/éjszaka

Kicsit kimerülten és feszülő fejbőrrel ugyan, de egyébként teljes nyugalomban értünk haza az első nap estéjén. Megkaptuk a tennivalók listáját, íme:

-antibiotikum reggel és este, amíg el nem fogy. Aki esetleg nem ismerné, annak fontos info lehet, hogy az antibiotikumok mellé – bár ezt nem mindig mondják el – szükséges Probiotikumot szedni, mert az antibiotikumok mellékhatásként kinyírhatják a bélflórát pár nap alatt és annak csúnya következményei lehetnek. (kb 5 napig)

-az érintett fejbőr locsolása egy spricnibe töltött fiziológiás sóoldattal (ha jól emlékszem a nevére), 2 óránként napközben (kb 5 napig)

-fájdalomcsillapító ha szükséges, lefekvés előtt javasolt (csak első este kellett volna, de nekem egyáltalán nem fájt úgyhogy kihagytam)

-semmi nem érhet a beültetett részhez, tehát nem tapiz, nem vakar, nem mos, nem húz sapkát. Ez nem érinti a donor területet, de természetesen azt sem szerencsés macerálni, viszont aludni pl. lehet rajta. (kb 5 napig)

-félülő pozícióban alvás az előbbi oknál fogva. Ugyanis a donor területre ugyan rá lehet feküdni (előtte a párnára rakva az orvostól kapott védő huzatot, mert a lukacskákból még pár napig sárgás-piros, „savós” folyadék szivárog), de ha el is alszunk hanyatt fekve, félő hogy álmunkban ösztönösen átfordulunk valamelyik oldalunkra, ami végzetes lehet a frissen beültetett hajszálakra, mondjuk pl.  beleragadnak éjszaka a párnába és reggel felkelve a párnától... nos hát sejthető. (kb 5 napig)

(fent: első nap este, otthon fotózva)

0 Tovább

Hajbeültetés után - Blog

blogavatar

A HairHungary klinikán elvégzett hajbeültetés utáni blog a tapasztalatok megosztása miatt.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek