Reggel 7.30, ismét könnyű reggeli és a totális kialvatlanság ellenére jó kedv. Megérkezés után gyors átöltözés, és uccu neki a második menetnek. Már kezdem kiismerni a masszázságy pozícióit és egyébként is bárhol el tudnék aludni, így hálásan foglalom el a hason fekvő pózt. Az álmosságtól kábán, de minden különösebb fájdalom nélkül – és most már ismerve a mozzanatokat, mindenféle aggodalom nélkül – állom a sarat. Olyannyira kényelmes és fájdalmatlan a dolog, hogy később, az oldalt fekvésnél el is alszom egy pár percre – nem kis ijedtséget okozva ezzel az asszisztens hölgynek (aki épp nagyítószemüveggel és csipesszel szedegette az előfúrt graftokat), ugyanis nagyot rándulva ébredek. :)
Türelem, türelem és még több türelem. Aztán pedig még egy kis türelem. Bárki is fog neki a hajátültetésnek tudjon róla, hogy ez a beavatkozás a türelemről szól. Hosszú órákig kell azonos pozícióban mozdulatlanul feküdni/ülni, míg az orvos és az asszisztensek szintén lenyűgöző türelemmel fúrják, szedegetik, számolják, ültetik a parányi hajhagymákat. Én már biztos becsavarodtam volna a helyükben, de ők azt mondják olyan ez, mint valami meditáció. Egy két napos meditáció. Szerencsémre én türelmes alkat vagyok, de azért a második nap felénél már én is azon kapom magam, hogy azon gondolkodom: már csak fél nap! Közben a gyógyszerek, a kimerültség, a mozdulatlanság és az eléggé elgyötört fejem hatására kezd a testem is panaszkodni: sajog a fejbőröm és kicsit nehézkesek a mozdulataim - olyasmi érzés, mint amikor az embert kerülgeti a megfázás.
(fent: második nap, dél körül. A donor területről már ki lett szedve mindenki, a fejtetőn pedig már meg vannak fúrva a lyukak)
Mára már én is hoztam egy pendrive-ot filmekkel és zenékkel, úgyhogy délután a beültetésnél igyekszem lekötni a figyelmemet amennyire lehet. Tekintettel voltam a csapatra is, így szinkronos filmeket hoztam – ők pedig boldogan hallgatják a „rádiójátékot”.
Azonban ahogy haladunk délután, egyre jobban kezd múlni az érzéstelenítés hatása. Az orvos szerint azért, mert a terület kezd gyulladásba jönni és bár ő igyekszik újabb és újabb injekciókkal csillapítani, nem mindig fejt ki elég hatást a lidokain. A vége – vélhetően az általános kimerültségem miatt is – már eléggé cudar. Úgy sejtem a fájdalomcsillapítók végleg elvesztették a csatát a fájdalommal szemben és szerintem nagyjából azt érzem, ami ténylegesen történik: lukakat fúrnak a fejbőrömbe. Szerencsére elhangzik a mágikus mondat: „Már csak 90.” – vagyis nagyjából 30 lyuk és ugyanennyi ültetés. Csendes ujjongásba török ki, amikor bekerül az utolsó is.
Olyan, mintha a fejemet megcsapkodták volna egy hatalmas kaktusszal (aminek mondjuk mérgezőek a tüskéi) és mellette pedig befecskendeztek volna egy liter folyadékot a fejbőröm alá, emellett el van gémberedve minden tagom és iszonyú fáradtnak érzem magam, de a megkönnyebbülés leírhatatlan: megvan. Túl vagyok rajta. És azt hiszem soha többé nem félek semmilyen tűszúrástól. :)
(fent: a műtét második napja végén, még a klinikán fotózva. Készen vagyunk!)
Második nap eredménye: az első nap mennyiségével szinte teljesen azonos, vagyis kb 2300 hajszál került át – ezúttal a fejtetőmre és valamennyi a halántékomra. A tervezett mennyiségnél (6000 hajszál) ugyan végül kevesebb lett a végeredmény (4500 hajszál), de ez azért van, mert kisebb a donor területem az átlagosnál és ennyi jött ki belőle. Én egyáltalán nem bánom – azok alapján amit jelenleg látni belőle elegendő lesz a takaráshoz ennyi haj, ráadásul így jelentősen kisebb a végösszeg, mivel a HairHungarynál hajszál mennyiség alapján számolnak. Ezt egyébként korrekt dolognak tartom. Bár ha valaki megkérdezné hogy miként tudom leellenőrizni a mennyiséget én magam, akkor eléggé zavarba jönnék. :)
(fent mindkét kép: a műtét második napja után este hazaérve.)
Utolsó kommentek