Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tizenkét hónappal a műtét után

Eltelt egy egész év, elvileg lezárult a folyamat és ennek örömére le is vágattam a hajamat rövidre – hadd lássuk az eredményt.

 

(fent: tizenkét hónappal a műtét után)

Amint a fotókon látható egyedül fölülről látszik hogy nem dúskálok hajszálakban, a töbi szögből viszonylag egységesnek tűnik a hatás. Az biztos, hogy célszerű jól megválasztani a frizura hosszát ahhoz, hogy a leginkább érvényesüljön a beültetés, illetve egy év elteltével is némileg másképp viselkednek a beültetett hajszálak a környékükön levőknél – vastagabbak és erősebb tartásuk van, de ezt már inkább csak én látom, külső szemlélő nem hiszem hogy ebből bármit tapasztal.

 

(fent: tizenkét hónappal a műtét után)

Viszont a korábbi fotókat visszanézve egyértelmű, hogy e nélkül a műtét nélkül a fejtetőm java részén és a homlokomon mára már nem volna egyáltalán haj, ami nem lenne ugyan tragédia, de azért nem tenné kellemesebbé a mindennapokat. Ezzel a mennyiséggel lehet mit kezdeni és szerencsére jó ideig nem szorulok rá a keresztbe-fésülgetésre - sem a nullás gépre.

 

A történet ezzel elméletileg véget ért, de egy hónap múlva még bejelentkezem egy utolsó bejegyzéssel és egy összevágott videóval ami folyamatában mutatja meg a fázisokat.

0 Tovább

Tíz hónappal a műtét után

Kisebb betegség (több hetes influenza) után ismét itt vannak a fotók, nagy eltérés most sincs, folytatódik a lassú hajasodás.

 

(fent: tíz hónappal a hajbeültetés után)

Továbbra is kicsit hetykék a beültetett hajszálak, vagyis szeretnek felfelé állni, de legalább van tartásuk –szemben azzal, ami korábban volt. És egész szokatlan érzés újra beletúrni és érezni, hogy van mibe. :)

 

(fent: tíz hónappal a műtét után)

0 Tovább

Nyolc hónappal a műtét után

Helyzet változatlan, a frizura kezd összefüggő hatást adni, különbség a régi és az „új” hajszálak között már egyáltalán nincs.

 

(fent: nyolc hónappal a hajbeültetetés műtét után)

Üdítően új és egyben ismerős érzés, hogy ha beletúrok a hajamba, akkor van tartása a homlokom fölött is. Azért ha pár nap után zsírosodik és vékonyabbnak látszik, akkor most is kivillan a fejbőr, de frissen mosva szinte olyan, mint kb. 10 éve.

(fent: nyolc hónappal a műtét után)

0 Tovább

Hét hónappal a műtét után

Azt hiszem nálam most következett be az igazi változás. Egyre nagyobb barátom a tükör, egyre többször kapok visszajelzést ismerőseimtől és egyre inkább kezdek másképp gondolni a fejemre. Már ha gondolok rá egyáltalán, mivel ez az egész hajviselet kérdés végre újra egy normális, tizedrangú kérdéssé vált az életemben. Az egész kezd egy összefüggő frizuraként működni, nem pedig a „hajas részként” és a „kopaszodó részként”.

(fent: Hét hónappal a hajbeültetés műtét után)

Ha jól látom a beültetett hajszálak kezdenek megerősödni és beleolvadni a többi hajszál stílusába. Egyvalami azonban láthatóan más lett, mint az eredeti – bár ez nem nagy tragédia: a beültetett hajszálak végei szeretnek felfele kunkorodni. Az én hajamnak eredetileg nem volt túl sok tartása egyik területen sem, főként nem a homlokamnál, így mindig lefele lógott. Most a beültetett területen – bár a beültetésnél figyeltek a szálirányra – láthatóan tartásuk van és igyekeznek felfele kunkorodni. Talán idővel ezen a téren is átveszik a környező hajszálak viselkedését és végül is nem is árt, ha nem lapul egyfolytában a homlokomra.

(fent: Hét hónappal a műtét után)

0 Tovább

Hat hónappal a műtét után

Újabb hónap – ez alkalommal már a tervezett 12 hónapos blog félideje érkezett el. Szépen látszik az eredmény, bár még  némileg dúsulhat, de már így is komoly a változás a műtét előtti állapothoz. Lassan ideje újra meglátogatni a fodrászt, kíváncsi vagyok hogy áll össze a dolog vágás után.

 

(fent: hat hónappal a hajbeültetési műtét után)

Apróbb mellékhatása volt az elmúlt pár hónapnak, hogy mostanáig dörzsölésre itt-ott apró golyócskák formájában elhalt bőrdarabkák váltak le a fejbőrről, bennük rémisztő módon egy-egy hajszállal. A konzultáción, ami pár hete volt kiderült, hogy ez normális – mind a beültetett, mind a donor területen – a sebek gyógyulása közben egy-egy hajszál benőhet a bőr alá és alkalmanként így távozik.

 

(fent: hat hónappal a műtét után)

Tapintásra lassan megszűnik a beültetett haj és az azt övező eredeti haj közti különbség, már nem érezni annyival vastagabbnak az új hajszálakat. Mostanára már egész közelről sem lehet kiszúrni, hogy valami különbség volna.

0 Tovább
«
12

Hajbeültetés után - Blog

blogavatar

A HairHungary klinikán elvégzett hajbeültetés utáni blog a tapasztalatok megosztása miatt.

Utolsó kommentek