Eltelt egy egész év, elvileg lezárult a folyamat és ennek örömére le is vágattam a hajamat rövidre – hadd lássuk az eredményt.

 

(fent: tizenkét hónappal a műtét után)

Amint a fotókon látható egyedül fölülről látszik hogy nem dúskálok hajszálakban, a töbi szögből viszonylag egységesnek tűnik a hatás. Az biztos, hogy célszerű jól megválasztani a frizura hosszát ahhoz, hogy a leginkább érvényesüljön a beültetés, illetve egy év elteltével is némileg másképp viselkednek a beültetett hajszálak a környékükön levőknél – vastagabbak és erősebb tartásuk van, de ezt már inkább csak én látom, külső szemlélő nem hiszem hogy ebből bármit tapasztal.

 

(fent: tizenkét hónappal a műtét után)

Viszont a korábbi fotókat visszanézve egyértelmű, hogy e nélkül a műtét nélkül a fejtetőm java részén és a homlokomon mára már nem volna egyáltalán haj, ami nem lenne ugyan tragédia, de azért nem tenné kellemesebbé a mindennapokat. Ezzel a mennyiséggel lehet mit kezdeni és szerencsére jó ideig nem szorulok rá a keresztbe-fésülgetésre - sem a nullás gépre.

 

A történet ezzel elméletileg véget ért, de egy hónap múlva még bejelentkezem egy utolsó bejegyzéssel és egy összevágott videóval ami folyamatában mutatja meg a fázisokat.