Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Három hónappal a műtét után

Elérkeztünk a fordulóponthoz, vagyis a harmadik hónaphoz. A hivatalos forgatókönyv szerint ilyenkor a legkevesebb a haj, gyakorlatilag szinte úgy tűnik, mintha semmi nem változott volna a műtét előtti állapothoz képest. Persze azért látszik már abból a néhány hajszálból, ami a hajbeültetés után megmaradt és megnőtt, hogy miként alakul majd át a hajvonal, de az igazi összhatás majd november, december magasságában mutatkozik.

(fent: három hónappal a műtét után)

Mindenesetre gond nincs vele, legfeljebb a szomorú tény, hogy már akkora a hajam, hogy ismét el tudom feküdni esténként, no és persze előkerült lassan a hajszárító, amire eddig nem sok szükség volt. Sebaj, azért ezeket meg lehet szokni újra. :)

(fent: három hónappal a műtét után)

0 Tovább

A műtét utáni első reggel

Büszkén jelenthetem, megtaláltam a megoldást az alvásra (a félülő pózban – lásd „Első nap este/éjszaka” című bejegyzésben)! Sőt, egyszerre kettő megoldást is kieszeltem: az egyik a repülőgépeken használatos felfújhatós nyakpárna. Mivel ezt az alkalmatosságot elsősorban arra találták ki, hogy ülve lehessen vele aludni anélkül hogy a fej oldalra billenne – hajátültetés után tökéletes. A másik furmány hogy simán, vízszintesen, hanyatt fekve alszik az ember, de előtte elhelyez két (lehetőleg nehéz, kemény és szögletes) tárgyat a bal és a jobb füle mellett közvetlenül. Ugyanis ebben az esetben ha alvás közben oldalra fordulna a fej, akkor hozzáér/nekimegy a tárgyaknak, erre pedig felébredsz. Orvosilag még nincs jóváhagyva, szóval a kockázatokról és mellékhatásokról...

Azért még így sem aludtam tökéletesen, úgyhogy továbbra is kába vagyok és kicsit émelygek. Reggeli után sikerül aludni még valamennyit – ez segített: jobb közérzet, otthoni számítógépes munkára alkalmas állapot.

(fent: a műtét utáni első reggel állapota. Szépen gyógyul mindkét terület.)

A beültetés helye szépen gyógyul, kezdik átvenni a hajszálak a piros pöttyök helyét látványban. A donor terület még mindig szivárog ha ráfekszem és nagyon enyhén néha viszket itt-ott a fejem, de a duzzanat szinte teljesen eltűnt a fejemről. Érezni nem érzek semmi különöset (hacsak nem próbálom ráncolni a homlokomat, ami azért még fájdalmas), simán meg lehet róla feledkezni.

0 Tovább

Második nap reggel

OK, a félülő pozícióban alvás nem az erősségem. Kb. 2 óránként felkeltem, mert aggódtam, hogy ráfekszem a beültetésre, meg egyáltalán kényelmetlen volt az egész ülve. Szóval nem aludtam sem túl mélyen, sem túl sokat – viszont így éjszaka is meg tudtam locsolni a fejemet az előírt módon 2 óránként. :) A sebek is szépen gyógyultak az éjszaka, a tegnap beültetett vörös foltok reggelre kedves kis barnás pöttyökké szelídültek, amikben látszanak a kis hajszálacskák.

(fent: a második nap reggelére kis barnás pöttyökké szelídült beültetések)

0 Tovább

Hajbeültetés után - Blog

blogavatar

A HairHungary klinikán elvégzett hajbeültetés utáni blog a tapasztalatok megosztása miatt.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek